Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Meglepő tények a csókolózás műfajáról

Írta: Michelle, Dátum: 2021-01-31 15:47:41, Rovat: Egyéb Címkék: csók, csókolózás, első csók

Az első csókig vezető út sokszor bonyolult, főleg, ha egyik fél sem magabiztos és kellően határozott. Mivel ebben a műfajban nehéz biztosra menni, könnyen kihagyhatunk egy remek alkalmat vagy léphetünk túl korán, amikor még nem olyan a hangulat, hogy jó ötlet lenne csókot "rabolni".

Meglepő tények a csókolózás műfajáról

Az ismerkedés egyik fontos mérföldköve a csókolózás - legalább is az általunk ismert kultúrák nagy részében. Mióta létezik Hollywood és nagy csókjelenetek, azóta ez még hatványozottabban igaz, mert leginkább a filmekből tanuljuk meg, hogyan kell csókolózni. Vagyis a filmekből azt tanuljuk legfeljebb, hogyan kell eljutni a csókig, mert ami aztán történik, az egyrészt nem igazán tanítható, másrészt a vásznon / képernyőn úgyis csak imitálják legtöbbször. 

Messze nem csak a nyugati ember csókolózik egyébként, egy 2015-ös, az Indiana-i Egyetem által végzett felmérés arra az eredményre jutott, hogy a közel-keletiek és az ázsiaiak még jobban is szeretnek csókolózni, mint az európaiak: utóbbiaknak csak 70%-a állította, hogy számára fontos ez a romantikusnak számító cselekvéssor, míg a nagy csókjelenetek hazájában ez az arány alig haladja meg az 50%-ot. Közép-Amerikában, a szub-szaharai régióban és Amazóniában pedig még kevesebben hódolnak ennek a szenvedélynek. 

Több kutató is megfigyelte, hogy az emberek nagy része jobbra hajtja a fejét, ha csókolózni akar: például a török származású német tudós, Onur Güntürkün 120 párt tanulmányozott ilyen szempontból: elég valószínűnek tűnik, hogyez csecsemőkori reflexről van szó. Ugyanakkor az is érdekes, hogy amikor nem romantikus illetve erotikus helyzetben vagyunk, hanem a gyerekünket akarjuk például megpuszilni, inkább balra hajtjuk a fejünket. 

Ki ne látott volna már madarakat "csókolózni"? Bár az élmény nyilván teljesen más, mint két emlős esetében, ők is összeillesztik a csőrüket. De ha a hozzánk genetikailag sokkal közelebb álló emberszabású majmokat nézzük, azt látjuk, hogy mind a csimpánzok, mind a bonobók (törpecsimpánzok) között ismert a csók, igaz, nem pont ugyanazt jelenti, mint nálunk. A csimpánzok inkább békülős puszit váltanak egymással, míg a bonobók random osztogatják a csókokat (mégpedig nyelves csókokat is) mindazoknak, akiket üdvözölni szeretnének. Mint mikor a homo sapiens nő tagjai végigpuszilnak mindenkit egy társaságban - akarom mondani pusziltak, még a COVID előtt.  

Ha már járvány: nagy kérdés, mennyire befolyásolja csókolózási szokásainkat a maszkhasználat és a vírustól való félelem. Egy még a tavaszi lezárások után készült felmérés szerint a házasságon kívüli kapcsolatokban nagyon sokan kerülték a csókolózást a megfertőződéstől való félelmükben, de elég valószínűnek tartom, hogy a járvány után ebből a szempontból vissza fogunk térni a régi kerékvágásba. Sőt, még többre fogjuk értékelni a csókot, ha sokáig megfosztottak bennünket tőle. 

Az első csókig vezető út sokszor bonyolult, főleg, ha egyik fél sem magabiztos és kellően határozott. Mivel ebben a műfajban nehéz biztosra menni, könnyen kihagyhatunk egy remek alkalmat vagy léphetünk túl korán, amikor még nem olyan a hangulat, hogy jó ötlet lenne csókot "rabolni". Mivel alig érzékelhető, apró jeleket kell figyelnünk, könnyen megeshet, hogy rosszul értelmezzük a partner testbeszédét. Ráadásul az is általános szabálynak tűnik, hogy a kezdeményezés a férfi dolga, főleg, ami az első csókot illeti. Vagyis a nők általában még akkor sem merik meglépni a dolgot, ha nagyon szívesen tennék és úgy érzik, a férfi csak totojázik. 

A legjobb az szokott lenni, ha a két ajak közötti távolság megtételének felelőssége nem hárul teljesen az egyik félre: ha bármelyikük is már az út 90%-át megtette, akkor egyértelmű, hogy a passzívabb félnek tudnia kell, miről van szó, és ha ő is akarja, megteszi az út maradék 10%-át. Ha viszont nem kívánja a csókot, akkor egyszerűen tehet úgy, mintha fel se fogta volna, mi a helyzet, és ezáltal mindkét fél nagyobb kellemetlenségek nélkül tud kilépni a helyzetből. Az erőszakoskodó, letámadós csók a legtöbb embernek nem tetszik, még ha a filmekben úgy is ábrázolják, hogy ezzel le lehet hengerelni bármely, ellenségesen viselkedő, de titokban hozzánk vonzódó ellenkező nemű személyt (vagy akár azonos neműt). 

Ha valakinek a csókja nem tetszik, akkor nagy a valószínűsége, hogy nem fogjuk vele folytatni az ismerkedést. Persze léteznek iszonyatosan pocsék csókok (nyelv a másik torkában), és olyanok, amelyek nem rosszak, csak nem is jók, illetve olykor-olykor előfordul, hogy minden csodálatosan sikerül. A nagy rejtély, hogy akit én jó csókolózónak tartok, azt más is annak tart, vagyis van-e a csókolózásnak olyan mércéje, amely az emberek nagy többségének bejön, vagy ez teljesen egyedi. És mennyire függ a jó csók a másik féltől? Hiszen egyedül senki sem tud csókolózni... 

A felmérések alapján egyébként a nők sokkal fontosabbnak tartják, hogy a partnerük jól csókolózzon, a férfiak elsiklanak az ilyen "apróságok" felett. Talán azért is, mert a nők számára a csók az előjáték része: ha ez kiábrándító, akkor már semmi kedvük nem lesz az egész szexhez, vagyis a kapcsolathoz sem. És mennyire tudjuk vagy nem tudjuk önmagunkról, hogy jól csókolunk-e? Mert nem egy emberrel találkoztam már, aki önmaga szerint jól csinálta, de szerintem szörnyen. Gondolom, akivel minden partnere szívesen és hosszasan szeret csókolózni, az eléggé biztos lehet abban, hogy ebben a műfajban kiváló.

Ha azt vesszük észre, hogy a partnereink inkább kerülik ezt a tevékenységet, akkor egyrészt tartsunk önvizsgálatot szájhigiéné szempontjából (lehet, hogy senki nem hívta fel a figyelmünket arra, hogy valami gond van a szájszagunkkal), másrészt kérdezzünk rá a partnernél, hogy ő mit tart fontosnak egy csókban. Lehet, hogy ettől majd megvilágosodunk. De megsértődni nem illik: ha javulni akarunk ebben, akkor legyünk olyan alázatosak, hogy hajlandóak vagyunk meghallgatni az építő jellegű kritikát.