Legyünk őszinték magunkkal szemben: ha a meglévő kapcsolatunk hanyatló fázisban van, akkor azt ne tagadjuk el, hanem nézzünk vele szembe.

A legtöbb Sugar kapcsolat nem úgy jön létre, hogy a felek nagyon hosszú időre terveznének. Erre az elején sokan nem szeretnek gondolni, mert a megismerés, a kaland, a felfedezés izgalma elviszi a fókuszt: ki akarna előre a búcsúra készülni, mikor épp ott tart, hogy a kezdődő kapcsolat eufóriáját élvezi? De ha már túl vagyunk néhány búcsún, akkor belátjuk, hogy igenis számolni kell ezzel…

Elengedni valamit vagy valakit mindig nagyon nehéz és nagyon sokszor egyáltalán nem rajtunk múlik. Ráadásul gyakran előfordul, hogy váratlanul ér, még akkor is, ha már voltak annak jelei, hogy a búcsú pillanata közeleg: emberi tulajdonság, hogy nem akarunk ezzel szembesülni, hogy elhessegetjük a jeleket és drukkolunk, hogy minél később következzen be az elkerülhetetlen. De az attól még bekövetkezik, sokszor hamarabb, mint számítottunk rá. (Ha egyáltalán elismertük, hogy közeledik.)

Minél többet invesztáltunk érzelmileg, időben, energiában egy kapcsolatba, minél közelebb kerültünk egy partnerhez, annál inkább kialakul az az érzésünk, hogy jogot formálhatunk rá, hogy megérdemeljük, hogy foglalkozzon velünk… Hogy több időt kellene nekünk szentelnie, jobban kellene értékelnie a kedvességünket – és sokszor nem elég, ha a megegyezés szerint értékel, ajándékokat kapunk tőle: mert amire igazán vágyunk, az az autentikus figyelem.

Bármit is beszéltünk meg az elején, az emberi érzelmeket nem lehet szabályozni. A gyerekkorból hozott traumákat sem. Azt, hogy egyik vagy másik fél esetleg elkezd többet belelátni a Sugar viszonyba, mint amennyi tervben volt, azt sem lehet szabályozni. Legfeljebb az történik ilyenkor, hogy a másik fél vagy szintén többet kezd belelátni, vagy behúzza a kéziféket, mert kellemetlenné válik számára a partnere ragaszkodása, alkalmazkodása, az, hogy már elvárásokat támasztanak vele szemben…

Éppen azzal siettethetjük a szakítást, a kapcsolat erodálódását, hogy többet látunk bele, mint a partner… De persze az is hasonló véghez vezet, ha kevesebbet látunk bele, és a másik megunja a közönyünket, a nemtörődöm hozzáállásunkat. A titok az egyensúly, de ezt az egyensúlyt fenntartani a legnehezebb.

És még akkor is könnyen bekövetkezhet a kapcsolat vége, ha nem távolodtunk el az eredeti szinttől, hiszen bármelyinkünk életében adódhatnak váratlanságok. Akkor pedig a Sugar viszony könnyen parkolópályára kerülhet.

Hogyan tanulhatjuk meg kezelni ezeket a helyzeteket, és hogyan állhatunk fel minél hamarabb egy szakításból?

Ha tudjuk magunkról, hogy túl könnyen szavazunk bizalmat valakinek, inspirál, ha meg kell küzdenünk a másik figyelméért, ha bennünk van a megmentői attitűd (nagyon tudjuk sajnálni a magát sajnáltató házas Sugar Daddyt vagy a bajba jutott hölgy szerepét játszó Sugar Babyt), akkor tudatosan lassítsunk. Ismerjük fel a jeleket, nem estünk már bele megint a régi csapdákba?

Legyünk kedvesek és odaadók, se ne túlságosan, ne vigyük túlzásba. Bármennyire is ez fakad belülről, fogjuk vissza magunkat és csak annyit adjunk, amennyit mi is kapunk… Szép emberi vonásnak tűnhet a korlátlan adakozás, de mindig az ellenkezőjét érjük el vele: minél többet adunk, annál kevésbé értékelik azt, amit adunk… Hiszen hamar természetessé válik, sőt, egyszer csak unalmassá. Kínossá.

Ne gondoljuk azt, hogy az adott partner, aki iránt épp lelkesedünk, olyan nagyon különleges, hogy ő számunkra az egyetlen… Ezzel beszűkülünk, képesek vagyunk sokkal jobban ragaszkodni a meglévő partnerhez, mint az egészséges lenne… És elszalaszhatunk érdekes partnerjelölteket.

Ha már érzésünk szerint távolodik a Sugar párunk, kezdjünk el keresgélni… Egyrészt ezzel eltereljük a figyelmünket arról, hogy naponta hányszor ír és miért nem hív fel, másrészt, ha eljön a szakítás pillanata, nem a nulláról kell kezdenünk.

Legyünk őszinték magunkkal szemben: ha a meglévő kapcsolatunk hanyatló fázisban van, akkor azt ne tagadjuk el, hanem nézzünk vele szembe. Ha érzelmileg ez nagyon nehéz is, tegyük meg: jobb, ha mi magunk kezdeményezzük az eltávolodást, mert így a büszkeségünk is kevésbé sérül.

Bármennyire is nehéz megértenünk a kihátráló partner szempontjait, próbáljuk a helyébe képzelni magunkat: az ő körülményei és jelleme ismeretében tehetett volna másképp? Vagy csak mi hitettünk el önmagunkkal, hogy megváltozik, hogy nem a saját jellemének megfelelően fog viselkedni?

Hagyjunk magunknak pár hét gyászidőt, de rendelkezzünk tervekkel, foglalkozzunk a jövővel, és ne ragadjunk a múltban!