Szakítani senki sem szeret, és csak kevesen tudnak elegánsan... De egy Sugar kapcsolatból bajos csak úgy eltűnni, meg nem is ildomos... Mit tegyünk, ha szakítani szeretnénk?

A legtöbb kapcsolat szakítással ér véget, bármennyire is utáljuk, hogy így van. Egy házasság végére pontot tenni sokkal nehezebb, mint egy viszony végére, de ha az a viszony bizonyos kötelezettségeket is magában foglalt, akkor már bonyolultabbá válik a helyzet. Nem csak érzelmi, hanem élet-színvonalbeli változásokat is magával hozhat egy Sugar kapcsolat megszakítása.

Azt szokták mondani – és nem csak a tapasztalat, de a felmérések szerint is így van –, hogy a férfiak sokkal kevésbé hajlamosak kimondani, hogy vége, mint a nők. Inkább ráutaló magatartással jelzik, hogy már nem szeretnék folytatni, de maximálisan kerülik a szakítás konfliktushelyzetét. Addig húzzák a dolgot, amíg a nő úgyis megunja, és sokszor megalázottan, dühösen maga csapja be az ajtót. (A férfiak nem csak a konfliktushelyzettől félnek ilyenkor, de gyakran az is motiválhatja őket, hogy nyitva szeretnének hagyni egy kiskaput, amin alkalomadtán visszasurranhatnak.)

De ha támogatásról, ajándékokról is szó van, akkor a férfinak azért illik konkrétan jeleznie, hogy nem kívánja folytatni, és nem azért nem hívja a lányt, mert épp pénzzavarban van, vagy rengeteg a melója, nem azért nem fizette ki a lakásbérletet, mert elfelejtette, hanem azért, mert véget akar vetni a kapcsolatnak. Magyarul: illene előbb bejelenteni, hogy szakítani szeretnénk, és csak aztán beszüntetni az adományozást.

Az illemkönyvekben az szerepel, hogy szakítani márpedig csak személyesen, nem levélben, e-mailben, de legfőképp nem sms-ben lenne ildomos… Az sms-t tényleg kerülném, de a levéllel, e-mail-lel nincs semmi baj. Vagyis, ha szakításról van szó, és a másik fél még nagyon ragaszkodna a kapcsolathoz, akkor úgyis baj van mindenféle kommunikációs csatornával, de ha már muszáj közölni valakivel, hogy nem szeretnénk folytatni, a gondosan és empatikusan megfogalmazott levelet még mindig jobbnak tartom, mint azért találkozni, hogy leforrázzuk a másikat.

A levélben kifejthetjük az indokainkat, figyelhetünk arra, hogy ne legyünk sértőek, és persze kilátásba helyezhetjük, hogy még találkozhatunk. Ha viszont a partnerünk örömmel jön egy randira, és azzal fogadjuk, hogy mi csak szakítani akartunk, akkor könnyen veszekedésre torkollhat a dolog, és olyasmiket vághatunk egymás fejéhez, amit később megbánhatunk. Vannak, akik kiabálnak, sőt, még tettlegességhez is folyamodnak, ha viszont többször elolvasták a levelünket, van idejük megemészteni a dolgot.

Nyilván olyan helyzet is előállhat, hogy egy szakító levél kézhezvétele után a „lapátra tett” fél azonnal berohan a Sugar partnere munkahelyére, jobb esetben csak felhívja – ilyenkor a hívást nem fogadni persze szemét dolognak tűnik, de tény, hogy munkaidőben nem szerelmi ügyeket kéne intézni, főleg nem a kollégák füle hallatára, otthonról meg még kevésbé lehet…

Ha mindenképp személyesen intéznénk, vajon egy eldugott szerelmi fészek jobb helyszín, vagy egy  nyilvános hely? Valahol azt olvastam, hogy válasszunk nyilvános helyet, mert ott kevésbé fajulhatnak el a dolgok, ha baj történik, lesznek tanúk, és könnyebben elmenekülhetünk – hát, nem tudom, miféle férfi olyan gyáva, hogy egy szakítás elől menekülőutakat kell biztosítania magának, mert annyira retteg tőle, hogy a hölgy megtámadja…  

Egy ilyen felfokozott jelenet nem tartozik kívülállókra, és ha tanúkat szeretnénk, akkor azok nem a bíróságon jelennek majd meg, hanem előbb jól lefilmezik a kínos jelenetet és kiteszik a netre. Ha ismert ember a Sugar Daddy, akkor sokkal okosabban jár el, ha olyan helyen szakít, ahol ennek nincsenek tanúi, ha mindenképp kapnia kell egy sallert, azt még kibírja.

De azért nem minden nő kezd üvöltözni és verekedni, ha kiadják az útját, főleg, ha ez a szakítás civilizált formában történik, akkor nagyobb az esélye, hogy a Sugar Baby is nyugodtabban fogadja. Sőt, az sem kizárt, hogy már ő is érezte, mennyire nem működik a kapcsolat, és nem fog se meglepődni, se felháborodni, esetleg még meg is könnyebbül, hogy nem kell tovább nyűglődnie.

A kiborulás olyan esetekre jellemző, amelyekben a szakítás teljesen váratlan, és nincs épeszű magyarázat, vagy nyilvánvaló, hogy a pasi kamuzik valamit, mert fél elmondani az igazat.

De nem csak a Sugar Daddy akarhat szakítani, történhet ez fordítva is, van, hogy a Sugar Babynek lesz elege a kapcsolatból. A helyzete kényes, mert lehet, hogy nem gondolt előre az ilyen eshetőségre, és nem takarított meg semmit, így anyagilag is függ attól a férfitól, akit már nem szeretne megtartani. Elképzelhető, hogy emiatt húzza-halasztja a szakítást, pedig már rég meg akarná lépni.

És persze nem csak nők tudnak kiborulni azon, ha lapátra teszik őket, hanem szerelmes vagy csak narcisztikus férfiak is: nem véletlen van tele sajnos a média partnerük ellen erőszakot alkalmazó férjekkel és barátokkal. Vagyis, ha már a nő szakít, és úgy ismeri a Sugar Daddyt, mint aki hajlamos az erőszakos viselkedésre, akkor a hölgynek igenis lehet javasolni, hogy nyilvános helyre szervezze a találkozót.

De a levél is megfelelő módszer, ahogy már fentebb írtam.

Szerencsére a legtöbb ember, akár férfi, akár nő, képes felfogni, hogy vége, még ha ez abban a pár napban, hétben, akár hónapban nagyon rossz is… De a Sugar kapcsolatokat eleve nem arra találták ki, hogy örökké tartsanak: legtöbbször átmeneti viszonyok ezek, amelyek az életkörülmények megváltozásával vagy megszűnnek, vagy átalakulnak valami mássá.