Emberi kötelék már egész rövid idő alatt online is kialakulhat. Bármilyen különös, akár 3 napi levelezés után is rosszul eshet, ha valaki eltűnik. Hát még, ha hosszabb ideje beszélgetünk.

A legtöbb ismerkedésből, legyen az hagyományos vagy Sugar, nem lesz kapcsolat, a legtöbb kapcsolatból nem lesz hosszú távú elköteleződés, vagyis előre lehet tudni, hogy a történet egy pontján valaki elhatározza majd: ő nem akarja folytatni.

Ritkán az is megtörténik, hogy körülbelül egyidőben jön rá két ember, hogy nincs értelme erőltetni a dolgot, ilyenkor szinte mindegy, melyikük mondja ki először, illetve ebben az esetben még egy szimpla eltűnés is vezethet megkönnyebbüléshez. De ha a két fél nagyon más fázisban van, akkor a szakítás nagy fájdalommal jár egyikük számára.

Kellemessé tenni ezt a folyamatot nem lehet, de emberivé igen. A visszautasítás is rosszul esik, de legalább egyértelmű, lezárást ad, könnyebb belőle továbblépni, mint a ghostingból, vagyis abból, hogy minden előrejelzés és magyarázat nélkül csak úgy eltűnik valaki az életünkből, akit elkezdett jelenteni valamit a számunkra. Még akkor is, ha tényleg csak az ismerkedés elején járunk és azt gondolhatnánk, hogy súlytalan flörtölésnél egyéb nem történik.

Hogy ez mennyire így van és nem csak sejtjük, arra most olasz kutatók szolgáltattak bizonyítékot. Az olaszországi Milano-Bicocca Egyetemen dolgozó Alessia Telari kutatócsoportja hozott létre olyan kísérletet, amelyben online társkeresési helyzeteket szimuláltak. A kísérlet eredményét a Computers in Human Behavior tudományos folyóiratban publikálták az idén.

Milyen módszert alkalmaztak? Sikerült 46 önkéntest találniuk, akiknek az volt a feladata, hogy napi 15 percig csevegjenek egy adott személlyel, akit ők egyszerű résztvevőnek hittek, de valójában kutatási asszisztensek voltak. Az első szakasz három napig tartott, ekkor a társaság 3 részre oszlott. Az első csoport résztvevőivel az adott asszisztens hirtelen megszakította a kapcsolatot. A második csoportban lévőkkel az asszisztens közölte, hogy nem akarja folytatni a beszélgetést, majd abbahagyta az üzenetküldést. A harmadik csoport résztvevőinél folytatódott a csetelés.

Aztán ugyanezt az eljárást megismételték, csak ezúttal az első szakasz 9 napig tartott. A kísérlet kezdete előtt és az online szakítás után a résztvevők kérdőíveket töltöttek ki, tehát közvetlenül a negatív élmény után lehetett vizsgálni, milyen érzéseket élnek át.

Bár a való életben a ghosting ténye sokkal lassabban derül ki, mint az elutasítás. Ha 3 vagy 9 nap elteltével valaki egyik nap nem ír, azt már bármivel is magyarázhatjuk, az elutasítás azonban egyértelmű. (Persze a való életben ezt még vissza lehet olykor fordítani, egy tapasztalt Sugar Daddy udvarlóként például rábeszélhet arra, hogy maradjunk vele kapcsolatban, noha mást választottunk, de most ne menjünk el ebbe az irányba.) A ghostingban éppen az a legnehezebb, hogy el kell fogadnunk: nem külső körülmények, betegség, vagy bármi más okozta az eltávolodást, hanem a másik fél akarata. Ezért nagyon nehéz a kettőt együtt vizsgálni.

A kutatók azonban ezt tették. Eredményként azt találták, hogy az elutasítás és a kirekesztés érzése mind a ghosting, mind az elutasítás esetén jelen volt, ahogy a bűntudat is megjelent, de világos elutasítás esetén erősebb volt, mint a ghosting esetén. Mind az elutasítás, mind a ghosting zavartsághoz vezetett.

De míg az elutasítás utáni zavartság érzése viszonylag hamar megszűnt, a ghosting után folyamatosan magas szinten maradt, ami azt mutatja, hogy a résztvevők továbbra is a ghosting okain töprengtek. Valószínűleg nem csak az okain, hanem azon is, hogy egyáltalán végleges-e. Hiszen ebben a helyzetben mindig marad egy kis remény bennünk valahol, hogy az eltűnésre létezik más, logikus és elfogadható magyarázat, amelyet egyszer majd megkapunk és akkor megbocsáthatunk a partnernek.

Mindkét esetben voltak más következmények is. Az önkéntesek úgy érezték, el vannak zárva másoktól, idegenek és láthatatlanok. Viszont míg az elutasítás hatása rövid ideig tartott, a ghostingé sokkal tartósabbnak bizonyult. Plusz a résztvevőknek kevesebb kedve volt társaságba menni és antiszociálisabbnak érezték magukat.

Érdekes lenne arra is rákérdezni, hogy a résztvevő asszisztenst vagy asszisztenseket megviselte-e, hogy így kellett játszania emberek érzelmeivel, illetve bennük kialakult-e kötődés valamelyik résztvevő irányában, hiszen ők sem robotok, és ez óhatatlan. Az sem mindegy, ki mennyire tudott ráhangolódni a csetben résztvevő partnerére.

A végkövetkeztetés azonban egyértelmű: nagyon gyorsan kialakul kötődés, már három nap alatt is (15 perc csetelés pedig minimális idő), mind az eltűnés, mind a kapcsolat kimondott megszakítása jelentős hatással van az emberekre, de a ghosting károsabb, hosszabban tartó bánatot, elidegenedést, önbizalomvesztést eredményez. Mikor tehát sokakkal kezdünk egyszerre csetelni és olyanokkal is csináljuk, akikkel valószínűleg hamar megszakítjuk, mert kezdettől látszik, hogy nincs sok értelme, akkor újabb és újabb negatív impulzusokat küldünk a világba.

Ez a Sugar világban ugyanannyira igaz, mint más társkeresés esetén. Mielőtt tehát ghostingolni akarnánk, érdemes ezt végiggondolni.