Kötődni nem kell félnetek jó lesz...

Míg egyesek rettegnek a kötődéstől, mások leginkább erre vágynak. De azok is erre vágynak, akik rettegnek tőle: csak éppen annyira sebezhetővé tesz minket, hogy aki rossz tapasztalatokat szerzett, az úgy gondolja, jobb, ha senkihez sem kötődik túlságosan. Vagy egyáltalán nem kötődik, se kicsit, se nagyon. A kötődéssel az az egyik nagy probléma, hogy sokak számára egyet jelent a birtoklással, korlátozással, aggódással, vagyis csupa olyan negatívummal, amit nem szeretünk a kapcsolatainkban. 

De viszonylag kevés a kötődni képtelen ember (mondjuk ők nem is félnek ettől az egésztől, sőt, inkább mindenki másnak kell tőlük félnie), vagyis saját természetünket akarjuk megtagadni, ha elhatározzuk, hogy nem fogunk kötődni. Egyesek (főleg férfiak) a kötődési veszélyt úgy igyekeznek elkerülni, hogy szigorú szabályok közé szorítják saját magukat: egy nővel csak egyszer szexelnek. Vagy legfeljebb háromszor. Vannak ilyenek a nős pasik között is (akik nem akarnak szeretőt tartani), meg a szinglik között is, akik semmiféle hivatalos barátnőre nem tartanak igényt. 

Mindkét esetben akadnak olyanok, akik a kötődés elkerülését profikkal próbálják elkerülni, bár eszkortokba is bele lehet szeretni, nem egy férfival megtörtént már... És vannak olyanok, akik az alkalmi hódításokat részesítik előnyben, vagy úgy védekeznek, hogy egyszerre 3-4, akár még több nő is van az életükben, és ezekkel zsonglőrködnek. Sokszor még ez sem menti meg őket attól, hogy egyszer csak megmozduljon bennük valami, és kialakuljon az az átkozott kötődés - mégpedig az ilyen embernél extrém hatással... Minél jobban fél valaki a kötődéstől, annál extrémebben fog reagálni. Hiszen valami miatt fél tőle. 

A Sugar kapcsolatokban az emberek igyekeznek egyensúlyban maradni: aki már felvállalja, hogy valakivel egyezségre lép és hosszabb távon gondolkodik, az nem retteghet a kötődéstől, hiszen különben ezt az egész műfajt ki se próbálná. Gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy valamiféle kötődés kialakuljon, már ha nem megyünk bele vállalhatatlan kompromisszumokba. Ha egy kicsit is jól érezzük magunkat  a partnerünkkel, rendszeresen látjuk, beszélünk és szexelünk vele, akkor meg fogjuk szeretni. Lehet, hogy kedvelni fogjuk, de sok esetben ennél többről lesz szó. 

Nincs is ezzel semmi gond, ha a kötődéshez nem társítunk olyan kellemetlen mellékhatásokat, mint a kisajátítás, korlátozás, ellenőrizgetés. Nem kötelező ezeket társítani, bármennyire is ezt szokta sugallni a sajtó, a filmek, az irodalom. Még akkor sem kötelező, ha éppen szerelmesek vagyunk, ennél kevésbé erős kötődés kapcsán meg aztán főleg nem. 

Ismerek néhány embert, akinek a mellékhatások nélküli kötődés művészi színvonalon megy, akik nem tesznek erőszakot önmagukon azzal, hogy nem féltékenykednek: valószínűleg ilyennek születtek. Közös jellemzőjük, hogy nagyon toleránsak és kedvesek, nem bántanak meg embereket ok nélkül. És ismerek olyanokat is, akik úgy várják el a kötődést, szeretetet, hogy őket ne akarják mások korlátozni, de ők maguk igenis arra törekszenek, hogy korlátozzák a többieket. És vérig sértődnek, ha a partnerük nem hajlandó alávetni magát önkényes szabályaiknak. 

Ha valaki mindenáron kizárólagos kapcsolatot akar, akkor a Sugar nem igazán az ő terepe... Persze itt is létezik monogám megegyezés, de soha nem arról van szó, hogy teljesen átadnák magukat egymásnak. Mindig marad a személyiségnek olyan része, amit visszatartunk, mindig ott van, hogy észnél kell lennünk, mert ez nem az a helyzet, amelyben fenntartások nélkül csak úgy belemerülünk az érzelmeinkbe. 

Valószínűleg kell némi tréning, önnevelés ahhoz, hogy egyensúlyban tudjunk maradni, hacsak nem születtünk olyannak, mint az  anéhány ismerősöm, akikről az imént beszéltem. De ha valaki mindenféle furcsa, saját indíttatásai ellen ható korlátozásokkal próbálja elkerülni a kötődésnek még a nyomát is, az nincs rendben önmagával. Ezeken a berögzült forgatókönyveken igenis lehet változtatni, lehetséges görcsösség nélkül kötődni, de tenni kell érte.