Hogy érzi magát valaki, aki egyik napról a másikra faképnél hagyja a partnerét és teljesen elérhetetlenné válik? Mivel magyarázza a tettét önmagának?

A ghosting, vagyis az a jelenség, hogy valaki minden előzetes értesítés nélkül egyszer csak megszakítja a kapcsolatot egy addig számára fontosnak tűnő partnerrel, mindig is létezett, nem kellett hozzá internet, sem randiappok. A szerelmi életben ugyanúgy találunk cserbenhagyókat, mint állítólagos barátok és üzletfelek között és nyilván családtagok is eltűnhetnek magyarázat nélkül. Természetesen a Sugar kapcsolatok sem mentesek ettől a jelenségtől.

A kutatás eddig elsősorban azzal foglalkozott, hogy azok, akiket cserbenhagytak, hogyan dolgozzák fel a traumát, de mit éreznek azok, akik cserben hagyják a partnereiket? Miért teszik ezt és van-e lelkifurdalásuk? Esetleg léteznek olyanok, akik már voltak cserben hagyottak, tudják, milyen érzés, mégis meglépik ugyanezt?

Felmérések szerint a fiatal felnőttek kétharmada ghostingolt már és háromnegyedük vált ghosting áldozatává. Vagyis elég nagy az átfedés a két csoport között. Igazából talán alig 10% mondhatja el magáról, hogy egyik oldalon sem volt érintett ebben a kellemetlen és sokszor kegyetlen módszerben.

Miért tűnnek el az emberek magyarázat nélkül? Természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy az ismerkedés vagy a kapcsolat mely fázisában tűnnek el. Ha még nagyon friss a közeledés, akkor nem igazán visel meg bennünket. Randiappokon úgyis többekkel beszélgetünk egyszerre és ha valaki nem tetszik, egyszerűen kicsekkolhatunk a beszélgetésből, ez még nem okoz traumákat.

Az ilyen eltűnések leginkább azért történnek, mert nem jön be a másik valamilyen szempontból, vagy az, amit mond, vagy az, hogy nem válaszol a kérdéseinkre, nyilvánvaló, hogy át akar verni, túl gyorsan túl sokat akar, követelőzik, féltékenykedik és így tovább.

Egészen más a helyzet, ha már jó ideje ismerkedünk, sőt találkoztunk is, belekezdtünk egy kapcsolatba, ami ráadásul a jelek szerint működhetne is. Egyik nap még a következő randit tervezzük, izgalmas üzeneteket küldünk, a másik nap totális csönd. És a csönd folytatódik, magyarázat nincs, lezárás nincs. Elképzelni se tudjuk, mi történt. Ez az a szint, ami már traumatizál.

De mit hoznak fel mentségükre az eltűnők?

1. Nincs kedvük konfrontálódni, magyarázatokat keresni, búcsúlevelet fogalmazni. Egyszerűbb nem mondani, nem írni semmit, csak eltűnni. Kényelmes.

2. Eleve nem is akartak semmi komolyat, csak szeretnek flörtölni, húzni a másik agyát, de aztán megunják és továbblépnek, ezzel valamiféle profi hódítónak érezve magukat.

3. Az, aki eltűnik, felsőbbrendűnek érezheti magát, mert akit egyszerűen le lehet írni, le lehet tiltani, az úgymond gyenge, nem való a vadászmezőkre. (Ez nyilván addig igaz, amíg őket magukat nem rázza le valaki, aki iránt érdeklődnének.)

4. Csak a túl ragaszkodó, kullancsként viselkedő partnerekkel viselkednek így, akik nem értenek a szóból, üldözik őket, nem bírják felfogni, hogy vége.

5. Nyilván létezik a profi csaló verzió is, akinek sikerült valamilyen anyagi haszonra szert tennie, és ezt követően lelép.

És hogy érzik magukat ezek a hirtelen eltűnő, a másikat blokkoló emberek, akik, ahogy a százalékokból láttuk, nagy eséllyel voltak már áldozati szerepben is?

Nyilván léteznek olyanok, akikben semmi empátia nincs, de az emberekre ez általában nem jellemző, így igenis van némi lelkifurdalásuk. Egyfelől megkönnyebbülnek, hogy milyen ügyesen megszabadultak valakitől, aki kényelmetlenné vált, másfelől viszont tudják, hogy bánatot okoztak, és ha az illetőt nem utálták meg valamiért, akkor mégiscsak éreznek némi megbánást. Na, nem annyit, hogy újra jelentkezzenek. Hiszen minél több idő telik el az eltűnés óta, annál kevésbé lenne értelme jelentkezni, és annál inkább azt remélik, hogy amit tettek, annak már nincs jelentősége.

Olykor igenis tisztában vannak azzal, hogy rengeteget ártottak és akár komolyan haragudhatnak is önmagukra, átérezhetik annak a súlyát, hogy a másik ember most már sokkal nehezebben fog megbízni bárkiben is, önmagát fogja vádolni és magyarázatokat keres…

Szinte minden ghostingoló elismeri, hogy nem helyes, amit tett vagy tenni szokott, de mivel sokan csinálják, meg már velük is megtették, annyira azért nem érzik magukat vétkesnek. Miközben elítélik magát a tettet, saját cselekedeteikre mindig keresnek valami elfogadhatónak tűnő magyarázatot és ez kognitív disszonanciához vezet.

Hiába van akármilyen jól megfogalmazott kapcsolati szerződésünk, hiába tűnik szilárdnak egy Sugar viszony, ebben az esetben is megtörténhet, hogy szó nélkül eltűnik a partner. Ahhoz, hogy valakiben tényleg megbízzunk, elég sok időnek kell eltelnie, úgyhogy addig, amíg nem ismerjük a másikat, legyünk résen, ne szolgáltassuk ki magunkat neki, bármennyire is elbűvölő és bizalomgerjesztő.