Civilizáltan elküldeni valakit valóságos művészet. És az sem kisebb teljesítmény, ha képesek vagyunk egy civilizált szakítás normális fogadására.

Ismerkedni sem egyszerű, de egy jól kezdődő összemelegedésből kihátrálni anélkül, hogy megsértsük a másik fél érzéseit, igazi művészet. És nem hiszem, hogy van a világon ember, aki képes lenne minden alkalommal erre a mutatványra. De azért lehet és kellene is törekedni rá. Persze, egy ideális világban az ember azonnal az ideális partnerével, Sugar Daddyjével vagy éppen Sugar Babyjével találkozna, de elég unalmas is lenne az az ideális világ... Vagyis rákényszerülünk, hogy többször mondjunk nemet, mint igent és ilyenkor alkalomadtán megsértsük egymás érzéseit.

Sokan szeretik átvágni a gordiuszi csomót egyszerűen azzal, hogy eltűnnek. A ghosting jelenségéről már írtunk: ilyenkor az ismerkedésből vagy a már meglévő kapcsolatból az egyik fél mindenféle előzetes jelzés és magyarázat nélkül távozik. Ennek a "megoldásnak" a hívei azzal szoktak érvelni (már ha valaki utólag szóra bírja őket), hogy nincs kedvük vitatkozni, veszekedni, hisztit elviselni, magyarázkodni, olykor még csak azt se tudják, miért akarták abbahagyni, nem szeretnék megbántani a másikat, az úgyis rájön majd magától, hogy vége, és így tovább.

Mindez addig tűnik tetszetős hozzáállásnak, míg a ghost maga is ghosting áldozatává nem válik, mert akkor eléggé fájdalmasan megtapasztalja, hogy a magyarázat nélküli eltűnés se nem empatikus, se nem emberséges, egyszerűen csak bunkó dolog. Egy esetben nincs vele gond: ha mindketten be akarják fejezni, és egyszerre döntenek amellett, hogy nem szólnak többé egymáshoz. Még így is civilizáltabb ezt 3 szóban a másik tudtára adni, hogy mi a helyzet, de biztos, hogy nem visel meg senkit az sem, ha ezt elmulasztják.

Amennyiben nem szeretnénk bunkók lenni, tudatosan kell kezelnünk ezeket a szituációkat. És nem csak azt a fajta felállást, ha mi akarunk búcsút mondani, hanem azt is, mikor nekünk mondanak búcsút. Értékeljük már azt a gesztust is, hogy a másik fél kísérletet tesz a civilizált befejezés lebonyolítására! Még ha rohadtul fáj is, hogy lapátra tettek, gondoljunk bele: szépen felvezetni mennyivel elegánsabb megoldás, mint a szimpla eltűnés.

Nyilván nem mindegy, hogy a kapcsolat milyen fázisában közöljük a másikkal vagy közlik velünk, hogy ennyi volt, köszönöm szépen, de most már a magam útján járnám. Az ismerkedés elején még nem igazán fájó, legfeljebb a büszkeségünket sérti. Mikor már nagyon beleéltük magunkat, akkor viszont tényleg hidegzuhanyként tud érni. Nincs azzal semmi gond, ha mérgesek vagyunk, noha a másik valószínűleg nem ígért semmit... A saját álmainkról lemondani akkor is rossz érzés.

Mielőtt kiadjuk valaki útját, győződjünk meg arról, hogy tényleg ezt szeretnénk. Lehet, hogy az illető nem is lenne rossz partner, de nekünk épp nehéz hetünk volt, vagy az első randi nem sikerült jól, stb. Könnyen elszalaszthatunk egy nagy lehetőséget csak azért, mert nem figyelünk oda eléggé, vagy türelmetlenek vagyunk.

Amikor eldöntöttük, hogy nem akarjuk folytatni, közöljük ezt civilizált formában, soha ne legyünk sértőek és lekezelőek. (Még akkor se, ha a másik nem érdemli meg, hogy szépen bánjunk vele, mert ő bunkó volt velünk. Persze extrém esetekhez extrém megoldások illenek.)

Ha az illető rosszul reagál a szakításra, ne kapjuk fel rögtön a vizet, valószínűleg neki is le kell higgadnia, és nem szabad mindent szó szerint vennünk, amit ilyenkor mond/leír.

Nem hiszem, hogy feltétlen szóban kell szakítani, lehet levélben is, vagy telefonon, de sms-ben azért mégse. Mindig ügyeljünk arra, hogy szépen fogalmazzunk és legyünk tekintettel a másik érzéseire. Itt most nem feltétlen a romantikus érzésekre gondolok, hanem a büszkeségére. Nem muszáj ilyenkor igazat mondani: lehet, hogy valamilyen viszolyogtató tulajdonsága miatt nem akarjuk folytatni a kapcsolatot, de ezt felesleges részletezni. Éppen elég az, hogy nem érezzük, hogy egymáshoz valók volnánk, vagy nem tudjuk elképzelni, hogy szexuális viszony legyen kettőnk között.

Az értelmesebbek nem is ragaszkodnak ahhoz, hogy konkrétan tudják, miért nem kellenek, mert csak rágódnának valamin, ami az egyik embernek kellemetlen, a másik viszont semmi problémát nem lát benne. A testszag például olyasmi, amin nem tudunk változtatni (nyilván nem arra gondolok, hogy nem tisztálkodó emberek testszagát kellene elviselnie valakinek), ugyanakkor az egyik embert vonzza, a másiknak közömbös, a harmadiknak meg taszító. Mégse ildomos azzal indokolni a szakítást, hogy "büdös vagy".

Ha már túl vagyunk a szakításon, ne adjunk végtelen számú lehetőséget a magyarázkodásra, mert ez csak az újrakezdés reményét táplálja. Legyünk határozottak és ne találkozgassunk a volt partnerrel. Ha rosszul reagál, erőszakos, akkor végképp ne: ilyen esetben nyugodtan tiltsuk le, mert semmi szükségünk rá, hogy valaki zaklasson. Ha haragszik, hát haragszik, ne próbáljuk mindenképp kiengesztelni. Majd megnyugszik, kipörög belőle az indulat és a szenvedély, józanul pedig maga is belátja, hogy nem lett volna jövője a kapcsolatunknak.