A másik lehetőség, hogy ritkán és röviden válaszolgatunk, egyre kevesebbet írunk, hátha a partner magától veszíti ezl az érdeklődését. Ez sem annyira elegáns, viszont sok esetben működőképes. Nem sértjük meg az egóját, mivel vannak más levelezőpartnerei is, talán észre se veszi, hogy kihátráltunk, vagy ha észreveszi, megvonja a vállát. Nyilván nem mindegy, hány levél, mennyi cset után jövünk rá, hogy nem akarjuk folytatni. És előfordul, hogy mi sem vagyunk benne biztosak, folytatni akarjuk-e, bár mikor ez hosszabb távon kérdés, akkor általában nem jó folytatni. 

A harmadik lehetőség egyértelműen megírni, hogy nem szeretnénk tovább menni, és sok szerencsét kívánunk. Ez tényleg egyenes kommunikáció, elvileg nem is lehet belekötni. Persze nem minden partner gondolja úgy, hogy ezzel így minden rendben. Van, aki már nem is válaszol semmit. Oké, ez szerintem nem túl elegáns, de simán elfogadható. Van, aki annyit válaszol, hogy tudomásul vette és minden jókat kíván. Ez az ideális.

Aztán létezik az a fajta ember, aki nem fogadja el a búcsút. Elkezd nyomulni, megpróbál meggyőzni arról, hogy mi vagyunk a hibásak, mert nem adtunk neki elég esélyt. Például nem adtuk meg a telefonszámunkat, nem randiztunk vele, így persze, hogy nem tudta bizonyítani, mennyire jó fej és milyen vonzó. Feltételezi, hogy azért fújtunk visszavonulót, mert megijedtünk. Bár persze ez is lehet, de fogalma sincs, mi a valódi ok. Egyesek megijednek, mások csak a hatodik érzékükre támaszkodva döntenek úgy, hogy ezzel a pasival/nővel én nem akarok tovább beszélgetni. Valójában teljesen mindegy, mert a lényeg, hogy a másik ember döntését egyszerűen el kell fogadnunk. Akár el akarja mondani a pontos okot, akár nem. Akár adott esélyt, akár nem. Mindegy, hogy mennyire éltük bele magunkat a dologba, ha ő nem akarja, akkor nincs tovább keresnivalónk. 

Ha mi utasítottuk el a folytatást és a másik berzenkedik, a legjobb, ha már a berzenkedésre nem válaszolunk semmit. Ne kezdjünk el vitatkozni, ne bizonygassuk, hogy nem futamodtunk meg. Pont ebből a reakcióból tudhatjuk, hogy nagyon jól döntöttünk, amikor lezártuk. Nem tartozunk semmivel a levelezőtársainknak. Még azzal sem, hogy elbúcsúzzunk, de ha már megtettük, akkor utána végképp semmilyen kötelezettségünk nincs felé. 

Létezik egy negyedik fajta reakció is: az illető tudomásul veszi, hogy most így döntöttünk, de nyitva hagyja a folytatás lehetőségét, ha mi is szeretnénk. Ez persze elsősorban olyankor életszerű, ha a döntésünk nem azért születik, mert az illető érdektelen, csak közben összejöttünk valaki mással, és nem akarunk párhuzamosan két partnert. Ilyenkor a hoppon maradt levelezőtárs mondhatja azt, hogy oké, megértem, ő jobban tetszett, de annyira élvezem a levelezésünket, hogy kérlek, folytassuk barátilag. És ha az illető valóban érdekes, ez bizony működni is tud. Nekem volt ilyen tapasztalatom: a választott másik pasi hamar befuccsolt és a lepattintott vigasztalt meg egészen eredményesen. Egyébként is kevés olyan imponáló dolog van, mint mikor valaki elegánsan tud kezelni egy visszautasítást. 

De ahhoz, hogy ilyen elegánsan és könnyeden tudjunk visszavonulni illetve megőrizni egy szálat a kezdeti visszautasítás ellenére is, azért nem kevés tapasztalat és érzelmi intelligencia kell.